Nemrégiben jelent meg Steigervald Krisztián generációkutató cikke a „Z” generációról (a 37-52 évesek gyerekei), egy generációról, amelyik egy totálisan más világban nő(tt) fel, mint az előzőek.
A „más világ” itt nem költői szófordulat, a sebesség olyan mértékben uralja az életünket, amire a történelem során eddig nem volt példa. Minden gyorsabb, az autók, az információáramlás és a változások is, ez utóbbi hihetetlen ritmusához pedig a Z generáció (többé-kevésbé, ezt mindenki döntse el maga), úgy képes alkalmazkodni, hogy nem köteleződik el. Lehet, hogy ideje sincs rá. Ez a hozzáállás pedig az előtte lévőknek érthetetlen.
A Z generációsok a digitális forradalomban, tulajdonképpen kütyükkel a kezükben nőttek fel, az agyuk másként van huzalozva, az ismereteket másként tárolják, szerzik meg, másként tekintenek a kapcsolataikra, a jövőjükre, és a jelenükre. Nem abban az értelemben, ahogy ezt a generációk között eddig emlegettük: ahogy nem értette meg a nagyapó a rocker unokáját, vagy a háziasszony a hippi lányát. Gyökeresen máshogy. Más rendszerben.
A cikk szerint ők a felhasználók, a digitális bennszülöttek, akik a számítógépes játékokból megkapják a percenkénti visszacsatolást, akik már azért nem szeretnek társasjátékozni, mert ha kiesnek, akkor nem tudnak azonnal visszatérni a játékba.
A cikk azt is kifejti, hogy a Z generáció „magatartásának egyik alapvető vonása, akkor akar kiszállni, amikor éppen kedve tartja, oda akar átugrani, ahol éppen valami vonzót lát… Az elköteleződés az ő fejükben egyet jelent az önként vállalt rabsággal, ami megfoszt a választás lehetőségétől, és mint ilyen, kerülendő.”
Az nagyon jó dolog, ha valaki nem öl éveket rossz kapcsolatokba, nem szenved a munkahelyén, hanem vált, és nem tart ki ott, ahol hülyeség lenne maradni. Remek, ha a kockázatvállalás jelen van, és egy Z generációs bátran bele mer vágni az újba, ahelyett, hogy a félelmei visszafognák. De mi van, ha ez a generáció is fél, csak nem a továbblépéstől, hanem a maradástól?
Teljesen egyetértek azzal a megállapítással, hogy ez a generáció sem rosszabb-jobb, mint az előző, pusztán MÁS. Az viszont megrémít, hogy a generációkutató szerint képtelenek az elköteleződésre.
Mert elköteleződés nélkül nem lehet élni. Persze nem mindegy, hogy mi mellett tesszük le a voksunkat, de ha találunk értelmes célt, akkor el kell köteleződni. Hiszen az elköteleződés segít a bizalom, a kölcsönösség kialakulásában. Abban, hogy közösen együttműködve az emberekkel alkossunk valamit. Abban, hogy képesek legyünk elmerülni egy élményben, ami a pszichés integráció alapja.
Ha természetes, hogy az utolsó pillanatban lemondok egy találkozót, ha az első adandó nehézségnél lepattanok, ha csak beugrom egy összejövetelre, de már lépek is, akkor mégis hogyan lehet így bizalmat kialakítani? Ha nem tudunk elmerülni egy élményben, akkor nem tudjuk megélni, nem tudjuk feldolgozni, beépíteni a személyiségünkbe, ezáltal felszínesen tengetjük a mindennapjainkat, az elégedettségérzés pedig annyira múlékony és felszínes lesz, ami aztán kiégettséghez, depresszióhoz vezethet.
A Z generációnak számos olyan tulajdonsága van, amit eltanulhatnának tőlük a náluk idősebbek. De az elköteleződés hiánya nem ilyen. A Z-seket nem kell visszakényszeríteni semmilyen régi rendszerbe, de az életük minősége igenis függ attól, hogy megérzik-e az elköteleződés erejét, és mernek-e elköteleződni. Mert, ahogy általánosságban kimondhatjuk, hogy az előző generációk nehezen váltanak, addig a Z-sek nehezen maradnak.
Pedig a tanács örök érvényű: Adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni. Ezt pedig a Z-seknek is meg kell tanulniuk, de ez mélységek nélkül nem megy. A mélységek pedig idővel, türelemmel, kitartással tapasztalhatók meg. Semmi mással.
Legutóbbi hozzászólások